Rengeteg embertől hallom ugyanazt a történetet, amit anno én is pontosan így éltem át.

A mese így szól:

 

Otthon laksz, középsuliba jársz, körbevesznek a barátaid, a családod, tanulsz ezerrel, jársz különórákra, sportolsz, versenyekre jársz, hétvégén a barátokkal mentek bulizni, az életedben rendszer van és nagyon pontos célokért küzdesz.

Például azért, hogy kitűnő legyél évvégén, vagy azért, hogy felvegyenek az álom-egyetemre.

De megvan a cél, amiért nap, mint nap hajtasz, amit néha utálsz, de minden cselekedeteddel azon vagy, hogy közelebb kerülj hozzá.

 

Aztán sikerül.

 

 

A cél megvalósul, felvesznek az álom-egyetemre, és végre elköltözöl otthonról, akár egy új városba, akár egy koliba, de a biztonságos háttér, a megszokott rutin, a szeretet-háló, eltűnik.

 

Új város, új albérlet, új iskola, új emberek.

Nem ismersz senkit, kapaszkodsz, akibe tudsz, a teljes káoszban és bizonytalanságban még az az egy dolog sincs meg, amit talán anno utáltál, és ki akartál szabadulni belőle, ám most emiatt dugába dőlni látszik minden, a rendszer.

 

Nincs meg a rutin.

Suliba alig kell járnod, ha nem mész be, az sem mindig baj, tanulni nem kell csak a vizsgákra, és más dolgod nincsen (legalábbis az én iskolám ilyen volt).

Fogalmad nincs, mit kezdj magaddal.

Menj dolgozni? Hova? Nem értesz semmihez! Még az interjúra sem találnál oda, annyira el vagy veszve!

 

És amúgy is, mit akarsz kezdeni az életeddel?

  • Milyen irányt válassz a szakodon belül?
  • Milyen plusz tárgyakat?
  • Mi ezzel az egésszel a cél?
  • Diplomát szerezni nevetségesen könnyű, de mi lesz utána??

Az eddigi megszokásaid, a céljaid, a folyamatos számonkérések hiányával rádöbbensz, hogy gőzöd sincs róla, ki vagy valójában, és milyen életre vágysz.

Ismerős?

Ha igen, el kell neked mondanom valamit, ami talán a kívülállóknak most egyértelműen fog hangzani, de ha valaki akkor ezt elmondta volna nekem és én meghallottam volna, talán rövidebb az a sötét időszak, aminek a mocsarában évekig gázoltam:

 

…………………………………

Nincsen veled semmi baj.

Nem vagy egyedül.

És a végén minden rendbe fog jönni.

…………………………………

 

Ez a 3 mondat jusson eszedbe, amikor pánikolsz, amikor össze-vissza váltogatod a szakirányaidat, vagy amikor éppen azon gondolkodsz, alkalmas vagy-e egyáltalán erre az egész élet nevű borzalomra.

Igen, alkalmas vagy rá!

És tudod mit?

Szerintem ez az egész, amin átmész, egyáltalán NEM A TE HIBÁD!

Tudom, klisé, de a rendszert okolom érte!

 

Hogyan növünk fel?

1️⃣ Lehúzol 8 évet egy iskolában, ahol oké, alapvető dolgokat tanulsz meg, habár ezeket szerintem simán kevesebb évbe is bele lehetne sűríteni.

2️⃣ Lehúzol 4 évet, ahol végig riogatnak az egyetemmel, milyen nehéz lesz, miközben adnak neked pár alap opciót, ami közül neked ki kellene választanod a hivatásodat:

✔️ Szereted a matekot? Akkor mész közgazdásznak, vagy pénzügyi szakra.

✔️ Szereted a magyart, vagy éppen semmit sem szeretsz? Akkor mész kommunikáció szakra.

✔️ Szereted a bioszt és a kémiát? Orvos!

És kábé ennyi is. (Sarkítva)

 

Nem tanulsz arról, hogyan lehetsz vállalkozó, hogyan kell adózni, hogyan kell előadni emberek előtt, hogyan kell online bármit is csinálni, hogyan vezess embereket, hogyan intézd a pénzügyeidet, mi történik a mai politikában, a gazdaságban, hogyan élj egészségesen, milyen sportok vannak, hogyan mozogj egyáltalán, hogyan legyél boldog, hogyan tájékozódj egy párkapcsolatban.

Nyílván nem lehet az összes területről alapos tudást szerezni ennyi idő alatt, de elég lenne mindből egy kicsi is, hogy képet kapj a világról, önmagadról, önismeretről, pozitív gondolkodásmódról.

Vagy csak opciókat kapj ahhoz, hogyan találd meg álmaid munkáját, vagy egyáltalán milyen munkák vannak manapság!

Mennyivel érdekesebb lenne erről tanulni, mint hülye matekos képletekről, amik a társaság 0,5%-át érdekelték…?

 

Mi pölö semmit sem tanultunk arról, hogyan kell elboldogulni az online világban! Semmit. Zero.

Ezután kikerülsz a világba és ott vagy 19 évesen egyetem előtt, vagy éppen 24-25 évesen egyetem után, amikor rádöbbensz, hogy semmit sem tudsz róla.

Persze, hogy pánikolsz.

Nem a te hibád!

 

Ám innentől, hogy erre ráébredtél, ettől a perctől fogva nem hibáztathatsz senkit.

Innentől kutya kötelességed, hogy megtaláld azt a valamit, ami miatt reggelente kipattansz az ágyból mosolyogva és vadul énekelsz valami napindító számot YouTuberól, mert alig várod, hogy nekikezdj!

 

És hogyan fogsz erre rátalálni?

Menni kell, keresni kell és soha nem szabad feladni!

 

 1. Írd össze kábé mi érdekel, mit élvezel, mi tetszik, kinek az élete az, akiét el tudnád képzelni magadnak! Kutass! Írd le!

 2. Aztán menj neki! Fiatal vagy még, ha itt tartasz, van időd, nyugi. Keress gyakornoki helyeket, menj el ingyen dolgozni, próbáld ki a gyakorlatban is, milyen az a munka, amit kinéztél magadnak. Tapasztalj! Küzdj! Szenvedd el az első pofonokat és nőj fel egy kicsit!

 3. Mert amint kiteszed a kívánságodat, a vágyadat az univerzum elé, az univerzum addig dolgozik, addig gurítja eléd a lehetőségeket, amíg fel nem buksz egyben.

 4. Meg fog jelenni a mentorod.

 

Bizony ám!

Ha megvan a döntés, a cél, jönni fog az az ember, aki kirángat a mocskos önsajnálatból, a szomorúságból, kétségbeesésből, és bizony keményen arcon csap, ami igen, szörnyen fáj majd, de felébredsz tőle.

Bedobnak a mélyvízbe, és gyerünk, meg fogsz tanulni úszni!

 

Nekem egymás után 2 ilyen ember is megjelent az életemben.

Most az elsőről beszélnék, akivel még nem is találkoztam személyesen, mégis megmentett.

És ez most nem túlzás.

 

Az otthoni edzését találtam meg, de ő nem egyszerűen edző, ő fitness motivátor.

Arról beszélt, hogy tisztel engem, mert tudja, mennyire nehéz volt elkezdeni ezt az edzést, tudja, hogy mekkora erő kellett hozzá és a végén azt mondta, nagyon büszke rám, mert nem adtam fel.

És tényleg nem adtam fel.

Ő csak annyit mondott, hogy büszke rám, én meg elsírtam magam.

 

Aztán szépen lassan az edzésén keresztül felépített engem, visszahozott az életbe és újra beköltöztette a tüzet a lelkembe, a valamit, amiért megéri felkelni.

Akkor azt hittem, véletlen volt, hogy rátaláltam, de ma már tudom, hogy nem volt az.

Mert akkor már kerestem a megoldást, és ő jött is.

Ha korábban találok rá, amikor még benne voltam a gödörben, nem érintett volna meg.

De pont jókor, pont jóidőben „találkoztunk” és Shaun T a mai napig motivál, önti belém az önbizalmat, a szeretetet, a reményt, a kitartást a podcastján, az edzésén, a postjain keresztül.

Mert van, hogy ugyanazt a mondatot hallod ezer embertől, de csak legyintesz rá és aztán jön az az egy, és felcsillan a szemed, megdobban a szíved és onnantól megfogadod a tanácsot, és aszerint élsz.

 

Úgyhogy minden sorstársnak, aki épp benne van a mélyében, aki épp csak belecsöppent, aki épp most evickél ki belőle, üzenem, hogy megoldás mindig van, de rá kell találni.

És amint elindultál az úton, amint meghoztad a döntést, hogy tenni akarsz érte, küzdeni akarsz érte, a mentorod is meg fog jelenni.

Talán sosem találkoztok.

De az is lehet, hogy már az órájára jársz, csak fel sem tűnt, hogy ő lesz az.

 

A lényeg, hogy nem vagy egyedül, és meg fogod oldani ezt is, ahogy annyi mindent magad mögött tudsz már!

 

Legnagyobb rajongód,

Kata