Gondoltam, így a tegnapi filozofálgatás után, ma elkalandozunk egy rózsaszínebb téma felé, mert ha épp most nem is éled a kémiailag szerelemtől telepumpált, már-már drogosan extatikus élményt, talán emlékszel rá, milyen volt.

Amikor mocskosul szerelmes vagy és semmi más a világok között nem érdekel a kiválasztottadon kívül, szerintem mind egyetértünk abban, hogy nehéz racionálisan gondolkodni.

Vagy csak úgy gondolkodni úgy általában.

 

 

Röpködsz lakásszerte, semmi másról nem tudsz beszélni csak Róla, nem tudsz aludni, nem vagy éhes, nem stresszelsz olyan jelentéktelen dolgok miatt, mint a munkád, vagy a pénzügyek, esetleg a jövőd – mármint az Ő nélküle létező jövőd, mert hát Ő nélküle semmi sem létezik…

Ráadásul minden egyes szabad másodpercedet a társaságában töltöd, és hát ilyenkor annyira nem érdekel az edzés.

 

Kezdetben mert: „Áh, nem gond, ha kimarad egy-két alkalom! Edzeni bármikor lehet, de Ő nem ér rá akármikor!!”

Aztán mert: „Jó, de ez egy különleges alkalom, és amúgy is fáradt vagyok a munka után, és Veled is tölteni akarok egy kis időt!”

Később pedig: „Uh, már vagy 3 hete nem edzettem… Nem baj, Ő úgyis olyannak szeret, amilyen vagyok!”

 

Természetesen mást is hanyagolni kezdesz, mint például a barátaidat, a családi programokat, vagy éppen a közelgő apokalipszis hírét.

Ami még nem is lenne annyira baj rövidtávon, és most tudom, hogy tudod, hogy mi következik: Egy jó kövér de:

DE!

De idővel magadat is elkezded elhanyagolni.

 

Már most nem az új fehérneműről, parfümről, szupercsillivilli, de mégis elegáns körömlakkról van itt szó.

Hanem önmagadról, mint a Kiválasztott Nagyszerűségtől különálló egyénről.

És rövidtávon ezzel tényleg nincsen semmi baj, 2-3 hétig egyik barátod sem fog fennakadni azon, ha non-stop Vele vagy.

 

De utána már olyan új, közös megszokások alakulnak ki, amik később befolyásolhatják a kapcsolatotok jövőjét is:

– Például, hogy hova mentek enni?

– Hogy mennyi időt töltötök a saját életetekkel?

– Vagy hogy az edzés így a közös dinamikátoknak is egy esszenciális része-e?

 

És ha választanod kell, hogy miről mondasz le ilyenkor: Ne az edzés legyen az!!!

Nem azért, hogy formában maradj, vagy hasonlók.

Azért mert az rendszerbe foglalja az én-idődet.

Ha az edzés megmarad, jó eséllyel másra is több időt fordítasz majd.

Mert a sport már csak ilyen.

 

Kicsit visszazökkent a valóságba, eszedbe juttatja a saját céljaidat, azt, hogy ki is vagy a másik nélkül, azt, hogy rajta kívül is létezik még egy-két dolog a földön és nem hagyja, hogy elszállj, elvessz hosszútávon.

Főleg az első kapcsolatoknál szokott előfordulni, hogy eleve nem igazán tudod, ki is vagy valójában, plusz még hozzájön ez a ködös, intenzív időszak és végleg kicsúszik a kontroll a kezed közül.

De mindegy az életed, melyik szakaszában vagy éppen, az edzésről soha senki kedvéért ne mondj le!

 

Volt egy ismerősöm, aki amiatt panaszkodott, hogy a párja nyafog, ha ő elmegy edzeni, mert miért nem inkább vele tölti a szabadidejét.

(Most nem arra gondolok, amikor valaki napi 4-5 órákat csinál semmit az edzőteremben csak úgy, hanem amikor elmész heti 4-szer 1 órát edzeni.)

Ha ilyen párod van, vagy vidd magaddal és szerettesd meg vele, vagy tűrd a nyafogását, vagy végső esetben bocsásd szabadon a természetbe.

 

De soha, soha ne áldozd fel az edzést!

Ez tart egyben lelkileg és fizikailag is, irányt mutat mindegy mi zajlik éppen az életedben, segít emlékeztetni arra, ki vagy és nem csúszol ki a rendszeredből sem bele a bizonytalan káoszba.

 

Úgyhogy edzeni várlak nagy szeretettel, akár egyedül, akár a szerelmeddel.

(Uh, ez rímelt is  )