Az edzés mindig is az életem szerves része volt, hála édesanyámnak, aki már öt éves koromban beiratott egy fantasztikus edzőhöz, de el kellett telnie plusz 16 évnek, hogy ráébredjek, milyen feladatom van ezzel az életben.

 

Majdnem két éven át minden napomat azzal a gondolattal kezdtem, bár ne ébredtem volna fel ma reggel, és az, hogy folyamatosan sírok megszokottá vált.

Szörnyű időszakon mentem át, miután az egyetem miatt Pestre költöztem, és kiléptem a megszokott napi rendszeremből, a szerető környezetemből és egy olyan szigorú napi ritmusból, ami egyik napról a másikra teljesen megszűnt.

Az egyetemre már nem kellett napi szinten bejárni, nem kértek olyan teljesítménybeli színvonalat, mint a középiskolában, jóformán senkit nem ismertem és bizony az edzős csapatom sem költözött velem a kedvemért.

Zacskós levesen éltem és elvesztettem azt a valamit, amiért küzdhettem, a célt, amiért meg kellett dolgoznom és ami motivált.

Ja, és hozzátenném, hogy emellé még volt egy tornádó szerűen destruktív párkapcsolatom, ami szintén nem tett túl jót…

 

Nem is kellett hozzá sok idő, hogy a lelki problémáim fizikailag is megmutatkozzanak.

 

Krónikusan fájt a hasam, de annyira, hogy járni nem tudtam pár méternél többet, eltűnt rólam az izom, és pár hónap alatt 4-5 kilót vesztettem el.

Mondanom sem kell, hogy a környezetemben mindenki megijedt.

Azt akarták, hogy költözzek haza, és szép lassan, észrevétlenül csúsztam bele a depresszióba és a nagyszerű szuicid gondolataimba.

Fantasztikus volt…

 

Aztán egyik éjjel volt egy álmom.

Az álmomban körbevett minket az ellenséges tábor, így a csapatommal, akiket az anyukám vezetett, beszorultunk egy fészerszerű helyre.

Az ellenség dörömbölt az ajtókon, a falak roskadoztak, nem volt hová menni és mind tudtuk, hogy elkerülhetetlen a biztos, hosszú kínzást követő halál.

Így én fogtam egy üvegszilánkot, felfeküdtem egy bent álló asztalra és felvágtam az ereimet.

Anya végig ott állt mellettem, fogta a kezem és sírva nézte, ahogy lassan elfolyik belőlem az élet.

A mai napig tisztán emlékszem az érzésre.

Annyira valóságosnak tűnt.

Egyre hidegebb lett, egyre erőtlenebbé váltam és minden fájdalmasan távolodott tőlem.

Köztük ő is.

 

Zihálva, izzadtan ébredtem fel.

És ott és akkor megfogadtam, hogy más utat választok.

 

Ekkoriban találtam rá teljesen véletlenül Shaun T Insanity-jére.

Ez egy saját testsúlyos intervall edzésre, amit otthon minden nélkül tudsz csinálni videóról.

 

Az első edzésnél a belemegítést sem tudtam végigcsinálni…

Aztán küzdöttem vele nap, nap után és lassan, de biztosan felálltam.

Kezdtem helyre jönni.

Véget ért a rémes párkapcsolatom – és egyébként azóta is nagyon jó barátok vagyunk.

Beiratkoztam a Fitness Companyhoz és csoportos fitness instruktor lettem, befejeztem az egyetemet, plusz egy nagyszerű cégnél kezdtem el dolgozni.

 

Emiatt.

Emiatt döntöttem el, hogy edző akarok lenni.

Mert segíteni akarok Neked, ha épp ilyen helyzetben vagy.

Meg akarom mutatni, mekkora erő rejlik Benned.

És hogy tényleg képes vagy hegyeket megmozgatni, ha eldöntöd.