Egy fantasztikus Ted előadásban árulta egy kutató hölgy, hogy az összes különbség maga a hit.

 

1.) A hit, hogy elhiszed, hogy érdemes vagy rá, hogy szeressenek.

Ennyi.

Ezekben az emberekben, akik nem érzik folyamatosan és megállás nélkül azt a fajta „szégyent”, hogy nem elég jók, az a közös, hogy mernek tökéletlenek lenni.

Megvan bennünk a szeretet először önmaguk felé, és emiatt mások felé is.

Az önazonosságuk miatt pedig könnyedén kapcsolódnak másokhoz, mert elengedték ezt a „kinek kéne lennem” skatulyát, amit talán mindannyian ismerünk egy kicsit – vagy éppen nagyon.

 

2.) A másik, ami közös bennük: Sebezhetőség.

Magukhoz ölelik és őszintén felvállalják a saját sebezhetőségüket.

Elhiszik, hogy ami sebezhetővé teszi őket, attól olyan gyönyörűek.

Félreértés ne essék, számukra sem kényelmes, de szükségesnek tartják.

 

✅ Mint azt, hogy elsőként kimondják: “Szeretlek.” És nem rettegnek tőle, hogy a másik nem mondja vissza.

✅ Mint azt, hogy olyanba vágjanak bele, ahol nincs garantált siker.

✅ Hogy egy kapcsolatba érzelmileg invesztáljanak, akkor is, ha nem biztos, hogy működni fog.

Számukra ez alapvető.

 

 

Mit csinálunk mi, a másik tábor? 🤔

 

Elnyomjuk a saját sebezhetőségünket – én erről valamilyen hülye képzését is tarthatnék btw, annyira jó lettem benne az évek során.

Nem akarunk gyengének tűnni, nem akarjuk kiszolgáltatottá tenni magunkat, a másik kezébe helyezni az érzéseinket és rábízni a döntést, mit kezd vele.

Éppen ezért a sebezhetőségünkkel együtt elnyomjuk a boldogságunkat is.

Hogyan?

 

1️⃣ Minden bizonytalanságból biztosat csinálunk.

Ez történt például a politikával is.

Manapság már nincsen kíváncsi diskurzus, manapság hibáztatás van.

Tudod mi a hibáztatás?

Egyfajta levezetése a fájdalomnak.

 

1️⃣ Tökéletesítünk.

Minden egyes területen tökéletesen akarunk szerepelni.

Mint a filmek főhősei.

Nahát híres és kitüntetett tudós, de amikor a világ veszélybe kerül, szexin és magabiztosan felpattan az éjfekete Ducati motorjára, gyakorlás nélkül lenyomja az összes bűnözőt és mindezt tökéletes alakkal, hajjal, külsővel, aztán a végén természetesen összejön a tökéletes pasival.

A gyerekeinket sem kell tökéletessé tennünk.

Nem azt kell mondanod neki, amikor először meglátod, hogy milyen tökéletes.

Hanem azt, hogy tudod mit, tökéletlen vagy és rengeteg küzdelmen fogsz keresztül menni, de megérdemled a szeretet és azt hogy tartozz valahova.

 

1️⃣Tettetünk.

Hogy a cselekedeteinknek nincs hatása másokra.

 

 

Mi a kutatás konklúziója? 🧐

 

Csak a szokásos, motivációs képekre írt maszlag, mint hogy:

❤️Szeress teljes szívvel, akkor is, ha nincs garancia.

❤️Engedd látni magadat, sebezhetően, őszintén.

❤️Gyakorold a hálát és az örömöt.

 

Ahelyett, hogy megkérdezed, érezhetsz-e ennyire mélyen valami/valaki iránt, gondolj arra, hogy „hálás vagyok, mert az, hogy ennyire sebezhetőnek érzem magam, azt jelenti élek.”

És a legfontosabb, hogy elhiggyük, elegek vagyunk. 😍

Ezen a linken megnézheted az előadást: https://www.youtube.com/watch?v=iCvmsMzlF7o

Tökéletes napindító, azt hiszem.

Nekem legalábbis most pontosan erre volt szükségem. 👊

 

Néha kell az a szívet melengető motivációs maszlag… főleg, ha még kutatás is alátámasztja az igazát – hajrá szkeptikus társaim! 😄

Gyönyörű, szívet melengető napot nektek! ☀️🌈

 

Legnagyobb rajongód,
enyhén párás szemű Kata