Az a megtiszteltetés ért, hogy Barta Tibor – tudod, akivel az interjút is csináltuk és akinek kisorsoltuk a könyvét – meghívott a Fitness Company – International School for Fitness and Recreation személyi edző képzésének erre a hétvégéjére, ugyanis a testépítést tanulják, amit véletlenül – nem véletlenül – ő oktat.

Az edzés előtt beszélgettünk a testépítés, a súlyzós edzés elméleti hátteréről is személyi edzés vonatkozásában és elmondta, hogy alapvetően minden kliens egyetlen fő céllal érkezik a személyi edzőhöz.

Majd megkérdezte tőlünk, nekünk mi a fő célunk a saját edzésünknél?

 

Az egyik lány azt mondta, hogy mivel neki egészségügyi problémái vannak, ő azt figyeli, melyik gyakorlat, hogyan hat a hormonháztartására.

Egy másik azt, hogy jól szeretné magát érezni a bőrében.

Én meg azt, hogy számomra alapvető szükséglet, a Maslow piramisom legalja és ha nem edzek, az életem többi területe is összeomlik.

És ezzel utána még páran egyetértettek.

 

De alapvetően mindenkinek mást jelent, más szerepet alkot az edzés az életében, a mindennapjaiban, vagy éppen a személyiségében.

Mégis fontos tudatosítanod magadban, speciel neked mit jelent.

Miért?

Mert amikor elfogy minden motivációd, összecsapnak feletted az élet problémái és már nem a testmozgás a fő prioritásod, nagyon könnyű lecsúszni az útról.

 

 

 

Arra gondolsz ilyenkor, hogy oké, eljutottál egy egész jó szintre, most már nem is igazán kihívás, hogy elmenj-e a terembe vagy ne, nem is baj, ha egy kicsit átkerül a fókusz másra, elvégre vannak fontosabb gondjaid is.

Aztán eltelik az első hét, itt még nem aggódsz, de aztán jön a következő és már azért sincs kedved visszamenni, mert pontosan tudod, ennyi idő alatt is mennyit romlott a teljesítményed és szépen sodródsz elfelé.

Majd jövőre újrakezded jelszóval.

Ilyenkor rettenetesen fontos, hogy tökéletesen tudd, miért csinálod.

 

Azért hogy jobban álljon a fürdőruha?

Mert ha igen, megértem, hogy most vannak ennél fontosabb céljaid is.

 

De ha azért, mint én, azért, mert enélkül nem tudsz funkcionálni, mint emberi lény, akkor nem állhatsz meg hosszútávon!

Nem vagyunk egyformák és ez így van jól.

 

De muszáj, hogy centiről centire ismerd önmagadat és lásd a saját működéseid miértjeit.

Ha az edzés a kulcs ahhoz, hogy a lelked, az elméd és az önértékelésed stabil legyen, nem engedheted meg magadnak, hogy lefuss a sínekről, mert borulni fog körülötted minden más is.

 

Nem akarsz majd tükörbe nézni, rossz érzés lesz elindulni otthonról, nem pörög úgy az agyad, nem jönnek úgy az ötletek, nem szerepelsz úgy a tárgyaláson és ingerlékeny, bizonytalan leszel a kapcsolataidban is.

A ragyogás, az energia, a mosolygás a semmin, mind-mind eltűnik, és ott marad egy szomorú, elégedetlen, fáradt valaki a helyén, akinek fogalma sincs, ki is ő és mire képes valójában.

 

Úgyhogy írd le a fő célodat az edzéssel!

Írd le kézzel papírra offline és tedd ki valami jól látható helyre, vagy ragaszd a tükörre, hogy mindig lásd fogmosás közben!

Állítsd be a telefonodon emlékeztetőként naponta akár többször!

 

Csak ne engedd el!

Ne hagyd, hogy elvesszen ez a sok befektetés és munka, amit idén már beletoltál!

Gyerünk!

Csináljuk!

 

Izomláztól remegő kezű rajongód,

Kata

 

A fotóért óriási szeretet: Simples Portraits