Vannak napok, amik egyszerűen csak el vannak cseszve.

De nem valami konkrét okból kifolyólag.

Ó, nem.

Azzal a pillanattal el vannak cseszve, hogy reggel kinyitod a szemedet.

 

Mármint megpróbálod, csak annyira beteg módon fáradt vagy, hogy percekig csak pislogsz magad elé, hogy egyáltalán kitisztuljon a kép.

Megpróbálsz nyújtózkodni, de hoppá, ez sem megy, mert fekvő állapotban nem tudod felnyújtani a kezedet az izomláztól.

Úgyhogy az első hang, ami kijön ma a torkodon az az: Aú! A francba!

És el is kezdődik életed egyik legszenvedősebb napja.

 

 

Már kora reggel elégedetlenek veled az emberek, minden munka, amit csináltál, felesleges volt, mert egyszerűen csak béna vagy és simán csak vissza kéne feküdnöd ma az ágyba.

De hát egy Harcos nem csinál ilyet.

Úgyhogy felöltözöl lassan, óvatosan és a mély izomfáradtságtól zombivá avanzsálva húzod el magadat a teremig.

A máskor könnyű táskád, most mintha egy hisztériázó harmadikos gyerek súlyával bírna, miközben az új nyári cipőd súrolja a tegnapról friss égési sérülést a lábfejeden, pontosan ugyanott, minden egyes mozdulatnál.

Szuper.

 

A teremben ismét lassan és óvatosan átöltözve rájössz, hogy valamilyen random allergiás reakciótól az egész vállad és lapockád katasztrofálisan néz ki.

Semmi baj, úgyis pont az a rész van ki teljesen az trikódból… Csak az egész terem látja, nem gond…

 

Persze reggel összesen, ha 5-en császkálnak teremszerte, ők is már végeztek, így a posztapokaliptikus helyzetben, mikor egy férfi azt mondja neked, mégiscsak csatlakozik az órádhoz, úgy érzed, a szerencse mégis csak rád mosolyogott, mint egy régi barát, aki elhanyagolt valaki másért.

Az amerikai férfiról kiderül, hogy egy fantasztikusan sikeres vállalkozó, aki amúgy látta a béna honlapodat és nem tudod, hova süllyedj előtte.

De végül mégis csak feldobja a reggeledet, mert azt mondja, ha jobb kedved lesz, majd visszatértek rá és közösen kitaláltok valamit.

Fogalmad sincs, miért ilyen kedvesek veled az emberek, miközben egy nyomorult vagy, akinek ma fel sem kellett volna kelnie, de azért örülsz neki.

 

Hazafelé menet összefutsz egy régi baráttal, akivel vagy 5 hónapja nem találkoztál és úgy képzelted, ha majd újra találkoztok egyszer, majd épp tökéletesen nézel ki, és nem a saját romjaidban, szakadtan, félig bőgve az utcán…

De aztán megölel és rád mosolyog és megint nem érted, miért kedvesek veled, de azért örülsz neki.

(Köszi Tamás, ha olvasod 😀 )

 

Hazamész és próbálsz javítani az elcseszett munkádon, miközben jajgatva beállsz a jeges zuhany alá, hátha majd újra élőnek érzed magadat tőle.

Nem.

De legalább megpróbáltad.

 

Aztán rájössz, hogy megint fel kell öltöznöd és el kell csúsznod a teremig, mert jön a délutáni edzés.

Úgy vagy vele, hogy csessze meg, bulizunk egy jót, úgyhogy kitalálsz gyorsan egy koreográfiát step padra, mert miért ne.

Az óra végül fantasztikus, az emberek fantasztikusak és a legjobb barátnőd felajánlja, hogy megiszik veled egy pohár bort este a Duna parton a gyönyörű koraestében, Pest mesébe illő fényei alatt, a fodrozódó vizet csodálva.

 

Aztán arra gondolsz, hogy ha ma mégsem keltél volna fel az ágyból, akkor most nem lennél itt és azzal a fantasztikusan sikeres vállalkozóval sem ismerkedsz meg és a régi barátodtól sem kapsz ölelést és a 2 szuper edzést sem csinálhatod végig a világ legjobb csapatával…

Ezzel az érzéssel fekszel be a puha ágyadba.

Hálálkodva.

Mert közben anyukáddal is beszéltél és ő is szeret és végülis akkor annyira nem lehet nagy baj.

 

Fantasztikus napot nektek Harcosok!

 

Legnagyobb rajongód,

Ksts

(igen, már a nevemet sem tudom normálisan leírni…)