Ha belekezdtél az életmódváltásba már egy pár hete, úgy érzed, kezdesz profivá válni a témában:

Utána néztél speciális étrendkiegészítőknek, találtál oldalt, ahol csodajó vegán receptek vannak, követsz vagy 10 Facebook oldalt, ami ezzel foglalkozik, felfedeztél tök jó gyakorlatokat, edzőtermeket, otthoni edzéseket, ingyenes anyagokat…

És amikor meghallod, hogy a munkahelyeden, vagy a barátikörödben valaki erről beszél, kihúzod magad, veszel egy mély levegőt, feltűröd az ingujjadat és meghajolsz azon embertársi kötelezettséged előtt, miszerint a bajbajutott, naiv, tudatlan barátodon segítesz a végtelen tapasztalatoddal.

 

✔️ Ki akar próbálni valami buta diétát?

✔️ Csak folyadékot akar inni 90 napig?

✔️ Az a „nagy” terve, hogy nem eszik majd este 6 után?

✔️ Napi 4 órákat akar tölteni az edzőteremben, miközben semmilyen sporttal kapcsolatos múltja nincsen?

 

Semmi gond.

Itt jössz te, a megmentő.

Majd te megmondod neki, mennyire ostoba tervei vannak és milyen szerencsés, hogy te pont itt vagy, mert hónapokat, sőt akár éveket is spórolsz majd neki a tudásoddal!

Megveregeted a vállát és kissé lenézően elmondod neki:

– Barátom, ez egy ostoba ötlet volt! De nyugi, majd én segítek. Én már tudom, hogy nincsenek kerülőutak, hogy a méregtelenítéshez nem kell cukros siólevet innod, és hogy attól, mert hirtelen nem eszel semmit egész nap egy salátán kívül, még rohadtul nem leszel egészséges.

 

Az arcán tökéletes értetlenség tükröződik, amiből te arra következtetsz, hogy érdemes folytatnod a „titok” részletezését:

– Fokozatosan kezdj bele, tervezd meg tudatosan és ésszerűen, egyél rendesen, csak egészségesen és kezdj el először heti 3-szor 30 perces intervall edzéseket nyomni. Ebbe is beledöglesz majd, nyugodj meg, de egy hónap múlva emelheted heti 4-re. Ne várj csodákat, mert nem lesz csoda, ellenben imádni fogod egy időután, és belehalsz, ha ki kell hagynod egyet is.

Rákacsintasz és továbbállsz.

Úgy érzed, köpeny nélküli hős vagy, akinek talán sosem állítanak szobrot, de te legbelül tudod, mi az igazság.

 

Aztán másnap még a tegnapi elégedettségedtől duzzadt mellkassal lépsz be az irodába, és megint meghallod, ahogy a kollégád a barátainak ugyanarról az értelmetlen diétáról mesél, amiről te lebeszélted tegnap.

Az arca egészen ki van pirosodva, lelkes, boldog, és örömködve számol be róla, hogy már az első nap után, mennyire érzi a csodás változást.

Le vagy sújtva, nem érted, mi történt, hogy hogy nem fogta fel.

Talán nem vagy neki hiteles?

De hát szuperül nézel ki, ragyogsz és rendszeresen sportolsz!

A kollégád ebédnél nem eszik szinte semmit, sőt még be is szól neked, hogy hogy akarsz egészséges lenni ennyi kajával.

 

Aztán elmúlik még 2 nap és a 3. napon az ebédnél már tömi magába a sütiket, meg a sültkrumplit.

Megkérdezed, mi történt a varázslatos módszerével, mire csak legyint, hogy az nem volt neki való, ő szereti az életet, nem akarja örökké sanyargatni magát, majd megpróbálkozik egy másikkal, úgyis hallott egy tök jó kúráról a kozmetikusától.

 

Egy percig csak bámulsz magad elé és rájössz, hogy nem segíthetsz mindenkinek.

Gyakran még annak sem tudsz, aki ezt külön kéri tőled, mert valójában nem gondolja komolyan.

Még pár hónap-év és elkezded felfedezni azt a hangsúlyt, azt a tipikus fejmozdulatot, azt a tekintetet, amire már csak legyinteni fogsz, mert beazonosítod a hobbi lelkesedőt.

Azt az ismerőst, aki mindig „majd hétfőtől” megy el veled edzeni, aki „majd jövő hónaptól” kezd bele egy új hülyeségbe, amibe 1: bele sem kezd és 2: úgy sem fogja sokáig csinálni mert 3: több kárt tesz, mint amennyit használ.

 

De idővel elengeded majd.

Elengeded a késztetést, hogy mindenkinek átadd ezt az elképesztő energiaforrást, örömforrást, amire rátaláltál.

Mert ez csak a tiéd.

Ha elég kitartó, majd a másik is rátalál a sajátjára.

 

Te csak maradj az utadon, ne foglalkozz a többiekkel, és csak akkor adj tanácsot, ha kérnek tőled és ha látod rajtuk, hogy komolyan kérdik, nemcsak azért, hogy beszéljenek valamiről, vagy mert titokban irigyek rá, mennyire kicsattanóan elégedett vagy az életeddel. 🙂