Esténként mielőtt elalszol, te is szoktál álmodozni arról, milyen életet szeretnél?

Én általában egész kis sztorikat találok ki és csukott szemmel mozizok, mielőtt magába szippant a békés feketeség.

Régebben ezek a történetek olyan filmszerűen tökéletes jelenteket tartalmaztak, mint például, mikor pár hónnappal a szakítás után találkozol az exeddel és te épp lazán lélegzetelállítóan nézel ki és pont mindenki téged akar a szórakozóhelyen, de hoppá, már melletted van életed szerelme és te még sosem voltál ilyen lehetetlenül boldog.

Benne volt, hogy folyamatosan edzek és imádom magamat.

Hogy sikereket érek el az álomhivatásomban.

És hasonló nyalánkságok.

 

Aztán reggel felébredtem és az álomvilág eltűnt.

De nem csakhogy eltűnt, olyan kegyetlen képzetek váltották a helyét az elmémben, mint hogy:

  Áh, ebbe úgyis belebukok

  Egy senki vagyok, aki nem ért semmihez

  Inkább meg sem próbálom, mert nekem úgysem sikerülne

 

Ismerős?

Amikor helyzet elé vagy hozva a valóságban, és hirtelen az álmaidban szereplő énedet felváltja rögtön 2 kép:

1 nyomorult te, aki mindenben rosszul teljesít és nincs nála szerencsétlenebb lény a világok között.

És 1 gonosz hang, aki rátesz még erre egy lapáttal.

 

Akkor mi az igazság?

Hova tűnik ilyenkor az áloméned?

Miért jönnek elő ezek a negatív alteregók, amikor a legnagyobb szükséged lenne a magabiztos, hidegfejjel gondolkodó szuperhősre?

És a következő kérdés: Végül kire fogsz hallgatni?

Mert igen, az egy dolog, hogy mi játszódik le az elmédben.

Az egy katalizátora az egész életednek, az esszenciája, a mindent átfogó erő, ami a teljes világodat mozgatja, alakítja és irányítja.

 

De ami tényleg megtörténtté teszi ezeket a képzeteket, az már a cselekvés.

Ismerős az ember, aki bármit megígér neked, lehozná a csillagokat is az égről és amúgy is benne van minden őrültségben, amiről beszéltek?

Aztán eljön a pillanat, amikor ott vagytok, hogy oké, akkor csináljuk, ő meg egyből kihátrál, tagad mindent, és még téged hibáztat érte?

Ez a típusú ember nem a cselekvésben hisz, ő a gondolataiban él.

Elképzeli, hogy milyen ember valójában, elő is adja, hogy ő ez az ember, csak aztán mikor be is kéne ezt bizonyítania a gyakorlatban, már nem lehet rá számítani.

Te ne tartozz ebbe a kategóriába!
(Én is folyamatosan dolgozok ezen!)

 

Ha imádsz ábrándozni róla, hogy mennyire szeretni fogod magamat, miután már pár hónapja rendszeresen edzel, ne maradj Sohaországban.

Rángasd ki az álomfonalat az elmédből, és hozd át ide, a valóságba.

Igen, a vizualizáció fontos.

Fontos, hogy tudd, mit akarsz és már-már lásd magad előtt, annyira akard.

De ha nem teszel érte semmit ezen kívül, sosem éled majd azt az életet, amit megálmodtál magadnak.

És az egy dolog, hogy mások nem számíthatnak rád.

Az meg egy másik, ha te sem számíthatsz magadra.

Másoktól kérhetsz bocsánatot, de ha magaddal nem vagy rendben, és elveszted minden bizalmadat abban, hogy TE meg tudod csinálni, akkor sosem kezdesz neki annak az edzéstervnek.

 

Akkor sosem fogsz vért izzadva küzdeni a céljaidért.

Nem húzod fel az edzőcipőt egy hosszú, nehéz nap után az irodában, csak visszamenekülsz az álmaid közé.

 

Talán sosem leszel az a tökéletes szuperhős, akit magad előtt látsz elalvás előtt, de mindennappal közelebb kerülhetsz hozzá.

Minden egyes nap tehetsz érte, hogy olyanná válj, amilyenné mindig is szerettél volna és kihozd magadból a maximumot.

Tudod, sok kicsi sokra megy (ezt anyukám szokta mondogatni, és enyhén idegesít, hogy most már én is mondogatom, de annyira igaz )!

Ez a kicsi lehet az, hogy nem veszed meg azt az isteni csokit a boltban, vagy hogy ma is lenyomod az edzést, vagy hogy munka után leülsz és írsz pár sort a készülő könyvedbe.

 

Képes vagy rá.

Képes vagy cselekvéssé konvertálni a gondolataidat.

És bízz magadban, mert én is bízok benned 100000%-osan!!

 

Legnagyobb rajongód,

Kata