Ha nagyon kemény az edzés (és mindig nagyon kemény az edzés) és utána megdicsérem a harcosokat, mennyire ügyesek voltak, legalább egyikük, mindig legyint rám és szabadkozni kezd:
„Jaj, most nem ment olyan jól, mint a múltkor, mert kicsit megfáztam.”
vagy
„Annyira izomlázam volt, hogy a fekvőtámaszt nem tudtam olyan szépen megtartani, de legközelebb jobban megy majd!”
Nekem meg az egyik szemem sír, a másik meg büszke.
Sír: Mert pontosan tudom, milyen ha maximalista vagy magaddal szemben, és ami nem tökéletes, az olyan, mintha nem is csináltál volna semmit.
Büszke: Mert mégiscsak a lehető legjobban akarod csinálni, és mert tudom, hogy mindent beleadtál.
Teljesen tisztában vagyok vele, hogy lehetetlent kérek, de csak egyetlenegyszer próbáld ki, hogy otthon hagyod a teljesíthetetlen elvárásaidat magaddal szemben és vegytisztán örülsz annak, hogy eljöttél és végigcsináltad!
Legyél magadra mocskosul büszke!
Mert összeszedted minden erődet és úgy döntöttél, hogy nem maradsz otthon a pihe-puha ágyadban vastag zokniban forró teával, még mit nem?
Felöltötted a harci öltözékedet, összefogtad a hajadat, képzeletbeli fekete csíkot húztál a szemed alá és nekimentél az aznapi kihívásnak is!
Megtámadtad azt az akadályt, patakokban folyt rólad a víz és az utolsó pillanatig is küzdöttél!
Nem bírtál végigcsinálni tökéletesen minden gyakorlatot?
Na és?
Legközelebb 1 másodperccel tovább bírod majd!
Nem ez a lényeg! Sosem ez a lényeg!
Ami számít, az az, hogy eljöttél és beleadtál mindent.
Úgyhogy legyen tiszta a lelkiismereted és egy pillanatot se tölts azzal, hogy bocsánatot kérsz a teljesítményed miatt!
Se magad előtt, se előttem!
Húzd ki magad és menj haza hatalmasra dagadó mellkassal, büszkén, boldogan, elégedetten és kicsit húzva a lábadat az izomláztól 
Elképesztően büszke vagyok rád minden egyes alkalommal, akkor is, ha egyetlen gyakorlatot csinálsz csak meg és akkor is, ha végignyomod a teljes 1 órát, mint egy megállíthatatlan gép!
Mert ott voltál. Köztünk.
Legnagyobb, legbüszkébb rajongód,
Kata
